Háziszellemek -a házikígyó

Háziszellemek - A házikígyó

 

A háziszellem olyan szellemlény, amelytől a család jóléte és gazdasági boldogulása függ. Az észak-eurázsiai népek legtöbbjénél, vagy finnugor nyelvrokonainknál még fellelhetők teljesebb formái: a szellem, ábrázolt képmása (bálványa) és ezek kultusza – mint ezt például Ránk (1949) vizsgálataiból tudjuk. Európa múltjából gazdag etruszk és római emlékanyag maradt ránk, de az újkor parasztkultúráiból háziszellemek kultuszáról már nem tudunk. Minden európai nép hiedelemvilágában fellelhető azonban még az újkorban is a háziszellemszerű lények nyoma, akikhez másodlagos, kvázi-áldozati cselekmények fűződnek. Különösen a szláv és balti népeknél ismert sokféle változatuk. Általában a tűzhelyen, tűzhelyben vagy a küszöb alatt, ritkábban a falban élnek, többnyire állat – leginkább kígyó –, ritkábban pici ember, „kobold” alakjában jelennek meg. Keleti és nyugati szláv, valamint általában a balkáni hiedelmek szerint szoros kapcsolatban vannak a családdal, amennyiben egyik ős lelkéből váltak háziszellemmé, a nemzetséget, családot pártfogoló őrzőszellemmé: ilyen a szlovák stary dedo (’öreg nagyapa’), a szerb és bolgár talaszom, talaszon és sztopanin, vagy a görög stoicheion. Sok tekintetben hasonló az orosz domovoj, a lengyel did vagy dziad (Marinov 1914: 212–213; Schmidt, B. 1871: 179–185; Weiser 1926; Haase 1939: 127; Horváthová 1972: 241–242).

 

Bartha Elek, összefoglalván a magyar háziszellemek lehetséges adatait (1984a: 61), megállapította, hogy tulajdonképpen csak a szecsko (Hortobágy) és a koupé (Szamosszeg, Szatmár m.) nevű, a házban zűrzavart keltő, pincében lakó lények tekinthetők ilyennek, de ezek nyilvánvaló átvételek betelepült szláv népcsoportoktól. Van azonban egy, a magyar nyelvterület nagy részén ismert lény, a házikígyó, amely bizonyos mértékig háziszellem-szerepkört tölt be. Házicsúszó, falikígyó, pézsmakígyó, fehércsúszó neveken is ismerik. A vele kapcsolatos hiedelmek leginkább a nyelvterület észak-északkeleti, és dél-délnyugati részén csoportosultak (részletesebb leírás: Erdész 1984: 65–79). A hozzá fűződő nézetek lényegtelen részletekben térnek el. Tulajdonságai: fehér (ritkábban zöld, sárga vagy „cifra”) színű, a falban lakik (néhol úgy tartották, hogy a küszöb alatt, vagy általában a „telken”). Hangjáról lehet megismerni: „ketyeg”, esetleg „csörög”, „fütyül” a falban. Egy közelmúltban gyűjtött, Zala megyei adat szerint: „A háznak van kígyója, hallottam is, ollan picit, hogy piitty, piitty, hallatszott.” Ha előbújik a falból, tejjel kell táplálni. Általános hit volt, hogy a ház szerencséje vagy a házigazda élete a kígyó életével szoros összefüggésben van: nem szabad bántani, elpusztítani, mert akkor a házat szerencsétlenség, például tűzvész éri, a gazda vagy a gazda kislánya meghal. Közismert hiedelemmonda szerint a házikígyót a család kislánya eteti tejjel; ha ezt megtiltják, vagy a kígyót agyonütik, a gyerek meghal. Ez a mondaszüzsé Európa nagy részén ismert. A „kígyó – ház szerencséje – gazda élete” kapcsolat mint hiedelem ettől függetlenül is eleven volt; a telken, a ház körül megjelenő valóságos siklót gyakran vélték házikígyónak, és nem merték bántani, sőt etették, becézték. A házat őrző kígyó alakja lényegében egész Európában ismert; általában a család egy tagjának életével van kapcsolatban, mintegy egyéni őrzőszellem szerepe van, míg az előbb említett háziszellemek az egész család sorsával kapcsolatosak. A Balkán „házőrző kígyói” esetében azonban nem válik el a két funkció. A magyar házikígyó-hiedelmekben is megtalálhatók mindkettőnek a nyomai, de elsősorban hiedelemmondai alak, csakúgy, mint közép-európai párhuzamai. Hasonló hiedelmek, illetve mondák ismertek osztrák, cseh, morva, szlovák területeken. A magyar néphit házikígyója nyilvánvalóan e körbe tartozik – mint ezt már Róheim Géza vizsgálatai (1925: 88–90) is kimutatták. Kevesebb kapcsolatot mutat a balkáni és keleti szláv hiedelmekkel; a kígyót tisztelő-félő magatartáshoz nálunk nem társulnak az „ősöknek” adott áldozat maradványaiként értelmezhető cselekmények, valamint a „házőrző kígyót” az ősök lelkével kapcsolatba hozó hiedelmek.

 

A volt Abaúj-Torna megye területén ismert a házikígyóhoz minden vonásában hasonló menyetke. Itt a baromfiudvart zsákmányoló menyétnek tulajdonították a fenti hiedelmeket: a háznál él, élete a lakók életével szoros összefüggésben van. E hiedelmek függetlenek a menyétasszony magyar néphitben egyébként betöltött szerepétől. 

 

 

Magyar néprajz, VII. kötet

 

Forrás: ekhanomidan.blogspot.hu