Etetés
Nagy általánosságban egérrel, patkánnyal, nyúllal történik, amit kereskedésből esetleg tenyésztőtől tudunk beszerezni. Semmi esetre se adjunk neki magunk által fogott, talált egeret, mert betegségeket terjeszthet!!!
Életszakaszuk, fejlettségük alapján szokták megnevezni őket:
-szopós vagy más néven napos egér
-szőrös szopós egér
-pattogós vagy más néven növendék egér
-teljesen kifejlett egér
Patkányoknál ugyanez
Kisebb korában mindenképpen szopós egérrel etessük, méretének megfelelőt próbáljunk adni neki, majd ahogy nő lehet nagyobbal is próbálkozni és a darabszámot is lehet növelni. Etetési idő fajonként változik, a lényeg, hogy csak akkor etessük meg újra, hogy ha már ürített. Természetesen ne éheztessük, ki kell tapasztalni! Azt szokták mondani, hogy ha már nem látszik meg a siklón, kígyón a takarmányállat miután benyelte, akkor lehet a darabszámot illetve a nagyságot növelni.
A takarmányállat legvastagabb része ne legyen vastagabb, mint a sikló, kígyó legvastagabb része!
Kereskedésben általában fagyasztva árulják a szopós egereket, ezeket kiolvasztva tudjuk neki adni, persze nem elég csak úgy elé dobni. A hátsó lábait, farkát megfogva kézzel, vagy csipesszel kicsit mozgatni kell előtte, hogy beinduljon a vadászösztöne és rákapjon! Élőnél nincs ilyen gond az általában mocorog magától.
Nagyobb élő egérrel (általában fehér egér) csak nagyobb siklókat, kígyókat etessünk, ami már el tud bánni vele! Mivel meg is sérülhet, hisz az egér is védekezik karmol, harap, nem mindenki szereti kitenni ennek a siklóját, kígyóját és csak elpusztult állattal etet, ez esetben legjobb a frissen leölt. Ha mégis etetünk kifejlett élő takarmányállattal, akkor ne hagyjuk őrizetlenül együtt őket, (mert pl. megrághatja a siklónk, kígyónk farkát) várjuk meg míg megeszi!
Gyakori probléma, hogy az újonnan vásárolt és új környezetbe került állat nem eszik, várjunk vele, had szokja meg az új helyét! Ha továbbra sem hajlandó enni, akkor az tartási problémára, vagy esetleg betegségre utal.
Frissen etetett állatot ne nagyon vegyük kézbe lehetőleg egy két napig, mert visszahányáshoz vezethet. Visszahányáshoz vezethet az is, ha túl alacsony a hőmérséklet, mert így nem tud emészteni.
Etethetünk a terráriumban, illetve azon kívül, egy másik dobozban, boxban. Mindkettőnek van előnye és hátránya is.
A terráriumban való etetésnél a kígyót kevesebb stressz éri, ellenben ha élő takarmányállattal etetünk, a berendezési tárgyakat összedöntheti, megrongálhatja, meg is sérülhet. Az élő takarmányállat a terráriumba piszkíthat, illetve megrághat kábeleket.
Ha a terráriumon kívül etetünk, a kígyót több stressz éri, de hosszú idő elteltével megszokja, sőt a kivételt az etetéssel fogja párosítani, így talán nyugodtabb marad. Amennyiben leölt vagy fagyasztott takarmányállattal etetünk, akkor szinte mindegy, hogy a terráriumon belül vagy kívül tesszük ezt.
|