Alapok
Ha már megvan mindenünk és megvettük a siklót, kígyót is, akkor már csak az állandó gondozása marad hátra, ami nem is nagy feladat, de odafigyeléssel könnyen és egyszerűen tarthatjuk kedvencünket megfelelően és egészségesen.
Napi szintű gondozást szinte nem is igényel, mivel etetni ciklusban kell. Napi szinten csak a hőmérsékletet, páratartalmat ellenőrizzük, no meg a világítás ki be kapcsolása még a feladatunk.
Bár ezeket is meg lehet oldani egy kis technikával. A világítást egy egyszerű időkapcsoló segítségével automatizálhatjuk, így azzal nem is kell többet foglalkoznunk. Jó ha több izzónk is van otthon, mert évszakokhoz, időjáráshoz képest más és más kellhet, persze van kivétel, ha valakinél a helyiség egész évben állandó hőmérsékletű!
Ha a hőmérsékletet fűtőkábellel, vagy lappal tarjuk szinten és nem kell állandóan menniük a kívánt hőmérséklet eléréséhez, nos azt is meg lehet oldani. Az egyik lehetőség az, hogy ugyanúgy időkapcsolóra kötjük, mint a lámpát és ez fel le kapcsolgatja, itt ki kell tapasztalni, hogy mennyi időközönként kapcsoljon be illetve ki. A másik lehetőség kicsit drágább megoldás, lehet kapni direkt ezekhez a fűtőkhöz termosztátot, ami figyeli a terrárium hőmérsékletét és így kapcsolgatja ki be a fűtőt.
Mindent így automatizálunk, akkor már tényleg napi szinten csak a páratartalom mérőre pillantsunk rá. Igaz erre is van automatikus párásító, na de ez már tényleg luxus, bár mindenki maga tudja. Sokszor elég az itatótálból elpárolgó víz a megfelelő páratartalomhoz, ha mégsem, akkor sima kézi spriccelővel párásíthatjuk a terrárium levegőjét. Persze túlzásokba se essünk, mert könnyen penész képződhet, főleg ha nem megfelelő a szellőzése a terráriumnak.
Tehát ha mindent így megcsinálunk, akkor napi szinten csak a gyönyörködés marad és nincs is más dolgunk az egésszel. Páratartalmat néha nézzük,ha kell párásítunk. A vizét kétnaponta tisztára cseréljük, ha kosz, ürülék kerül bele akkor azonnal cseréljük le! A képződő ürüléket is távolítsuk el! Természetesen egy idő után (ez függ a terrárium és az állat nagyságától) az egészet ki kell pucolni, talajt cserélni. Lehetőleg ne használjunk vegyszereket a tisztítás során! Erre a célra megfelel a szódabikarbóna és/vagy ecet vízben oldva.
|