Akár két méteresre is megnövő kígyófaj, bár a hazai példányok ritkán érik el a 150 centiméteres testhosszt. Hasa sárgásfehér, hátuk és oldalaik zöldesek, barnásak vagy szürkések. A halántékon világossárga, halványabb mintázat látható.

Az erdei sikló ragadozó: táplálékát főleg rágcsálók, cickányok, illetve madarak, fiókáik és tojások képezik. Mérge nincs, így áldozatait vagy élve nyeli el, vagy afféle kis óriáskígyó módjára megfojtja őket. Októbertől, április - májusig telel, olykor több példány is összegyűlhet egy helyen.

A párzására június közepén kerül sor, ezt követően a nőstény 5 - 8 sárgásfehér, puha, hosszúkás tojást rak. Az általában füzérré összeragadt tojások vagy a földbe, vagy valamilyen bomló növényi halom alá kerülnek. Időjárástól függően az utódok augusztus végén vagy szeptember elején kelnek ki, és 6 - 8 napos korukban bekövetkezett vedlésükig nem táplálkoznak.

Nevét a potenciális veszélyforrásokkal szemben tanúsított agresszív viselkedéséről kapta. Támadásainak hevessége miatt a népnyelv ugró siklóként is ismeri.

Átlagos testhossza 160 -180 centiméter, feje és szemei is meglehetősen nagyok. A kifejlett példányok háta szürkésbarna, hasa sárgás. A háti pikkelyeken sárga csík húzódik. A fiatal egyedek szintén szürkés alapszínűek, fekete foltok tarkítják őket, hasuk pedig piszkosszürke.

A párzásra május és június fordulóján kerül sor, a nőstény ezután egy hónappal 5 - 15 tojást rak avar, kövek vagy moha alá. A fiatalok augusztusban vagy szeptemberben kelnek ki.

A haragos sikló az októberben kezdődő telelést rendkívül későn, május elején szakítja meg. Madárfiókákkal és rágcsálókkal táplálkozik, de gyíkokat és ízeltlábúakat is elfogyaszt.

A veszélyforrást kiváló érzékszerveivel előre észleli, és ilyenkor gyorsan, nagy zajt keltve menekül. Ha a fenyegetés közelebbről jön, nem habozik, jóval nagyobb ellenfelét is megtámadja.

Harapása nem mérgező, de hegyes fogaival fájó sebeket tud okozni.

Közepes termetű, átlagosan 75 - 100 centiméteres hosszúságúra megnövő kígyófaj, a nőstények nagyobbak a hímeknél. Alapszíne olajzöldes szürke, amelyet hátán sötétbarna vagy fekete négyzetek tarkítanak, mint azt neve is mutatja. A hasi rész szürkés vagy sárgásbarna sötét mintázattal. A felső és alsó ajakpajzsok sárga színűek, a nagy szemek hosszúkás fejen foglalnak helyet.

A kockás siklók ősszel száraz, meleg helyre vonulnak telelni, ahonnan április közepén bújnak elő. Kiváló úszók, meleg időszakban szinte sosem hagyják el a vizet. Órákig képes levegővétel nélkül mozdulatlanul várakozni víz alatti rejtekhelyén, hogy aztán lecsapjon áldozatára. Zsákmányát elsősorban halak, békák, ebihalak alkotják.

Vész esetén kellemetlen szagú mirigyváladékot lövell kloákájából, vagy döglöttnek tetteti magát. A párzásra nem sokkal a tavaszi aktivizálódást követően kerül sor.

Az anyaállat július végén, augusztus elején 10 - 20 tojást rak a nedves földbe, amelyekből a felnőttektől csak méretükben eltérő kicsinyek kelnek ki augusztus végén.

Átlagosan 50 - 70 centiméter hosszúra nő meg, teste szürkés, barna, sárgás vagy bronzvörös; hasa téglavörös, vörösessárga vagy kékesszürke. A rövid, háromszög alakú fejen az orrnyílástól a szemen át kétoldalt egy - egy sötét csík húzódik az állkapocs végén is túl.

Első pillantásra összetéveszthető a keresztes viperával (Vipera berus), de a rézsikló karcsúbb, pupillája pedig kerek és nem vágott, mint a viperáé.

Októbertől március-áprilisig száraz, viszonylag meleg helyeken telel. Előbújva főleg gyíkokkal táplálkozik, de alkalomadtán más kígyófajokat és rágcsálókat is elfog, a fiatal egyedek az ízeltlábúakat pusztítják. A kisebb termetű áldozatot élve, a nagyobbat gyűrűivel megfojtva nyeli le egészben. A vadászatot hosszabb emésztés követi.

A rézsiklók április végén, május elején párzanak; ekkor a hím és a nőstény órákig összetekeredve hever.

A faj álelevenszülő. Augusztus második felében 8 - 15 utód lágy burokban jön a világra, amiből nyomban kibújnak. Testhosszuk ekkor 12 - 15 centiméteres, színük egyéves korukig szürke, hasuk pedig téglavörös.

A kis rézsiklók 6 - 9 napos korukban bekövetkező első vedlésükig nem táplálkoznak, és a külvilágtól is elrejtőznek.

Testfelépítése erőteljes, a nőstények rendszerint nagyobbak a hímeknél, az utóbbiak hossza ritkán éri el az 1 métert, míg a nőstények gyakran 150 centiméteres hosszt is elérhetik.

A vízisikló színezete változatos, háta zöldes vagy kékesszürke, gyakoriak a fekete melanisztikus példányok, a sötétszürkés haspajzsok széle csontfehér. A háton páros fekete pontsor fut végig. Egyik legjobb azonosítójele a tarkó két oldalán látható, nőstényeknél halványabb, hímeknél erőteljesebb színű, félhold alakú, sárga, fehér vagy ritkábban vörös folt.

A faj ügyesen közlekedik kígyózó mozgásával mind a vízben, mind a szárazföldön.

Elsősorban nappal aktív, ilyenkor vadászik. Táplálékát kisebb termetű gerincesek képezik, különféle halak és kétéltűek, főleg békák. Rajtaütésszerűen elkapott áldozatát elevenen fogyasztja el.

Mérget nem termel, bár ha megriasztják, kobraállást vehet fel, és fenyegetően sziszeghet. Ilyenkor bűzös váladékkal spricceli le a támadót. A veszélyhelyzetekből általában igyekszik elmenekülni, vagy végső esetben holtnak tetteti magát.

Késő ősszel, ahogy egyre hűvösebb lesz, a vízisiklók száraz és meleg téli rejtekhelyet keresnek, ahonnan csak márciusban merészkednek elő.

A kifejlett siklók tavasz végén, nyár elején párzanak, de a nőstény csak július-augusztusban rakja le kb. 15 - 30, végüknél füzérré összeragadt tojását komposzthalmokba, rothadó növénykupacokba, olykor más nőstényekkel közösen.

Az októberben kikelő kicsinyek legfeljebb 15 centiméter hosszúak, de méretüktől eltekintve úgy néznek ki, mint a felnőttek.